A gamifikáció játékosítás motivációs eszköztára az oktatásban 5

Játsszunk együtt! Játékötletek óvodás gyerekeknek és szülőknek

Azonos pontszám esetén az egymástól szerzett győzelmi pontok döntenek. Továbbá a lovagrendek egymás közötti összehasonlításából kiderül, hogy melyik csapat melyiknél volt eredményesebb. A játék kezdetén mindkét csapat kap a játékvezetőtől egy jelképes zászlót, amelyet a küzdelem során meg kell őrizni. Az ellenfél zászlajának megszerezése és a saját támaszpontra való bejuttatása győzelmi pontot jelent a csapat számára, feltéve, hogy a saját zászlajuk nem kerül közben az ellenfélhez. Ebben az esetben az ellenfél zászlaját csak a saját támaszpont előtt egy lépésnyire lehet tartani. A csata során, mint a valóságos ütközetben, a harcosok segíthetik egymást az összecsapás során.

  • A korábbi szabályok érvényben maradnak, de a sasok jelenléte elsősorban róka- és csak másodsorban nyúlzsákmányolást hoz.
  • Az ellátottjogi és gyermekjogi képviselő vonatkozásában a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993.
  • Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység egyéni, csoportos és közösségi szociális munkaformákban működik.
  • Ez a feladat egymás jobb és alaposabb megismeréséhez nagyon alkalmas, de a képtelen állításokkal mókás feladványt adhatnak egymásnak a csapattagok.

A cél, hogy kaszinó az egyik csoport gyorsabb legyen a másiknál, és a helyes jelet továbbítsák. Kooperációt kíván, és sok nevetésre adnak alkalmat az esetleges tévedések. Természetesen érdemes cserélni a szerepeket, így mindenkinek lesz alkalma hibázni vagy nyerni egyaránt. A fej vagy írásban a csapat két részre oszlik, két oszlopba állnak, egymásnak háttal, és megfogják egymás kezét.

  • Játékonként használjunk üres táblázatot a játékteljesítmények folyamatos figyelemmel kíséréséhez, amelyre minden játékmenet eredményét bejegyezhetjük a résztvevők neve mellé.
  • Céljuk az, hogy a ma gyermekei a jövő környezettudatos felnőttjeivé váljanak.
  • A játékosított rendszerek struktúráját a játékkutatásból vett modell segítségével (Hunicke, LeBlanc és Zubek, 2004) három fő rétegben szemlélhetjük.
  • Mind az analóg, mind pedig a digitális játékok óriási piacot teremtettek maguknak; mára elmondható, hogy a társadalom majd minden rétegében jelentős a felhasználók száma.

„Hogy ne halkuljon el a dallam” – Közösség, motiváció és megtartás a művészeti iskolákban

A jelvények vagy tanúsítványok, ettől eltérően, egy adott eseményt igazolnak vissza. Például, ha a hallgató elvégez egy különleges feladatot, vagy elér egy adott szintet, a rendszer megjutalmazhatja egy speciális jelvénnyel. E játékok a kellékeikkel újabb lehetőségeket kínálnak az iskolai csoportos fejlesztésekhez, ha szabályaikat kiigazítva, a játékosok 3–5 fős csoportokat alakítanak, és a játékmenetben e csoportok közösen hoznak döntéseket. Az alábbi csapatépítő játékokat nem csak középiskolás diákokkal, de a felnőttképzésben eltöltött éveim során is rendszeresen alkalmaztam, így nem csak diákjainkkal, de akár a tanári karral is alkalmazhatóak. Tapasztalataim szerint éves korig kisebb nagyobb testreszabással bátran játszhatóak.

Különösen jó választás, ha a csapat szereti a természetet és a fizikai kihívásokat. Belecsempészhettek szellemi kihívást is, sőt, akár a cég profiljához és sajátos nyelvezetéhez illő egyedi kaland is kialakítható számotokra, vitruális valósággal megfűszerezve! Vedd fel velünk a kapcsolatot és egyeztessük az egyedi kaland igényeteket. A játék legújabb változatában még 3-3 sas (fehér) kártyát is kapnak a csapatok. A korábbi szabályok érvényben maradnak, de a sasok jelenléte elsősorban róka- és csak másodsorban nyúlzsákmányolást hoz. A csapatok a haladási sorrend szerint legfeljebb 4 kérdést tehetnek fel, és tippelhetnek.

  • Remek választás nyári programként, amely kötetlen és szórakoztató, és lehetőséget ad a csapatnak, hogy együtt dolgozzanak és élvezzék az együtt töltött időt.
  • Szükséges a játékhoz csoportonként azonos színnel megjelölve, 1–9 értékig 2-2 kártyalap.
  • Legyen szó izgalmas kihívásokról vagy egyszerű, de szórakoztató tevékenységekről, a lényeg, hogy a csapat tagjai együtt dolgozzanak, nevessenek és közben tanuljanak is valami újat.
  • Érdemes a hangzavar elkerülésére kis nyeles táblácskákat készíteni csoportonként, amire felírhatják, letörölhetik az ajánlatukat a csoportok megválasztott tagjai.
  • Ha csak annyit teszünk, hogy csapatok alakulnak, akik egymásnak teszik fel, és felelik meg a kérdéseket pontokat gyűjtve, akkor a feladat játékká változik.
  • Ez weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassa számodra.

A szakirodalom a marketing és a vállalati menedzsment területén kutatja legintenzívebben a játékosítást, mert „a gamifikáció erős pszichológiai alapokon nyugvó, nagyon jól piacosítható trend” (Rab, 2012). Naponta találkozunk a szupermarketek, benzinkutak gyűjtőakcióival, hűségjátékaival, játékosságra épített reklámkampányaival. Szemléletes példa a Nike projektje, ahol a futócipő mellé geolokációs játékot fejlesztettek, amelyben virtuális zombik követik a valóságban futó felhasználót.

Csapatépítő játékok beltéri környezetre

Kerületben egy-egy Szemléletformáló és Újrahasználati Központ épül, amelyet Budapest Főváros Önkormányzata európai uniós pályázattal nyert el. Ezeknek köszönhetően új távlat nyílik az edukációs módszerek tekintetében. A játékosítás eszközeit a szakemberek általában erre a két halmazra bontják – játékelemekre és játékmechanizmusokra –, de a két halmazt közel sem egységes módon töltik fel.

Az elért eredményt mindig minősíti, hogy hányan voltak a résztvevők. Így az első helyezés annál többet ér, minél nagyobb a játékosok száma. A legeredményesebb gyermek annyi pontot kaphat, amennyien végigjátszották a játékot. A többiek sorrendben mindig eggyel kevesebb pontot kapnak az előttük lévőnél. Aki a vége előtt abbahagyja, nem kap pontot, ezért a többiek érdekében is érdemes végigvinni a játékmeneteket.

Kaszinó játékos edukációs programok

Erre a célra pályázott az méhészegyesület, és a hasznos, edukációs terv jelentőségét felismerve, a Bethlen Gábor Alapítványtól támogatást is kaptak. Első lépésként a Szervó Mihály Általános Iskola központi épületének alsósait hívták meg egy ismeretterjesztő előadásra, bemutatóra, Bevezető a méhészet titkaiba címmel. Az eseményt az Emmausz kollégium konferenciatermében valósították meg, és a hatvan gyereket elkísérték a pedagógusok, tanítók is, akik ugyancsak nagyon fontosnak tartják az ilyen tartalmakkal gazdagított különórákat. 2024 szeptemberétől iskolánk igazgatói feladatait Kecskeméty Szilvia  látja el. Az egyéves vezetői megbízatást a fenntartó döntése alapján most további 5 évre meghosszabbították.Fogadóórát minden héten csütörtökön óráig tart.A fogadóórára előzetes időpont egyeztetés szükséges, melyet  az  címen tudnak kérni. Az igénybe vevő szükség szerint kérheti a területileg illetékes ellátottjogi és gyermekjogi képviselő segítségét is (Gyvt. 36. § (2)).

Különösen jó választás, ha a csapat szereti a kulturális programokat és a kültéri csapatépítő programok mellett döntött. Ilyen például a séta a Budai vár környékén vagy éppen a Múzeumkertben. Változatos társasjátékok, amelyek elősegítik a kommunikációt és a stratégiát. Kiválóan alkalmas beltéri programnak, különösen a hideg téli hónapokban, ráadásul egy igazán olcsó csapatépítő program is.

Az első kérdés ingyenes, minden további kérdés 10 pontért vásárolható. A játék nehézségétől és a csapatok számától függően a játékvezető a megoldások alappontjainak megállapításához egy-, két- vagy háromkörös pontozási táblázatot ír vagy vetít a táblára. Ha egy csapat kitalálja a gondolt dolgot, akkor megkapja rá az alappontszámot és feltett kérdéseinek száma alapján a jutalompontokat.

A játékosítás tárgyalásakor általános érvényű, a kisgyermek játékára, a muzsikára, sportra, rejtvényfejtő, számítógépes, szerencse- és színjátékra egyaránt érvényes megállapítások nehezen alkalmazhatók. Nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy a magyar játék szó sokjelentésű, míg az angolban ezek a jelentések viszonylag jól elkülöníthető módon eloszlanak a game, toy, plaything, puzzle, challenge, competition kifejezésekben. „A FáyDigitális Oktatási Program kidolgozásakor teljes mértékben a legfrissebb hazaiés nemzetközi oktatási trendeket, illetve az 5-12. Olyan átfogó eszköztár kialakítása volt a cél, amely akár tantermioktatásra, akár tanórán kívüli egyéni felhasználásra is kiváló lehetőségetbiztosít.

Szerencsére rengeteg online csapatépítő lehetőség van, például virtuális kvízek, online szabadulószobák vagy közös kávészünetek videóhívásban. Ezek segítenek, hogy a csapattagok jobban megismerjék egymást, és erősítsék az összetartást – még akkor is, ha fizikailag több száz vagy ezer kilométer választja el őket. Versenyezzetek egymás ellen egy lézerharc pályán, amely növeli az adrenalin szintet és elősegíti az együttműködést.